Barnag a Balaton-felvidék egyik legszebb kis Árpád-kori települése, a falu első írásos említése 1082-ből való. A település Kinizsi birtok, majd Zichy birtok volt. A 18. században számos család települt be a faluba dél-Németországból és egészen a mai napig is megkülönböztetnek az itt lakók Német- és Magyar Barnagot. A Szent Márton templom mögött gyönyörű kálvária található, melynek stációit Somogyi Győző Kossuth díjas festőművész művei díszítik. A faluból föld út vezet a Zádor várhoz, mely szép kirándulási lehetőség az idelátogatók számára keresztül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Barnagnak alig 120 lakosa és egy fő utcája van. A Balatontól, Tihanytól, Balatonfüredtől és Veszprémtől is nagyjából negyed óra autóval.
19. századi paraszt udvar, a hozzá tartozó istálló, legelők, kültéri lovasíjász pálya, kültéri lovarda valamint lovasíjászatra is alkalmas fedeles lovarda a kiszolgáló épületekkel alkotják egyesületünk kis birtokát. A tó parton hagyományos jurtákat állítottunk fel, ahol beszélgetéseinket és rendhagyó történelem óráinkat tartjuk. Lovainkat szabad tartásban tartjuk, futó istálló és erdős, ligetes legelő áll rendelkezésükre. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park, mely különleges madárvilággal, gazdag vadélettel, dombos területeivel közvetlen szomszédságunkban fekszik, ideális a változatos tereplovaglási programokhoz.
HELYSZÍN